Rosszaság vagy betegség ?
A gyermekkori magatartászavarokról
Közismert tény, hogy a gyerekkor az aktivitás teljes erejével nyüzsgő, mozgó, folyton érdeklődő, kifogyhatatlan mind ötletben mind mozgás késztetésben. Ez normális gyermekkori sajátosság. Akkor miért beszélünk a „túl nyugtalan” , vagy „túl izgága” gyerek esetében magatartászavarról? Milyen szempontok alapján húzható meg az a határ, hogy valakinek a magatartása normálisnak tekinthető és hol az a határ, amely már kórosnak számít, mert társadalmilag már elfogadhatatlan ? Gyermekkorban ez a határ meghúzása duplán nehéz és duplán veszélyes lehet. Ezek kritériumait egyedi, mindig a személyhez igazítottan kell és szabad csak kimondani bármelyik gyerekről. Annak megítélésében, hogy egy gyerek hiányos alkalmazkodása, vagy komolyszintű normaszegése már kórosnak tekinthető-e vagy sem,mindig figyelembe kell venni a gyerek születési körülményeit, személyiség jellemzőit, valamint a családi és iskolai közösség jellegét, vagyis azt a környezetet, amelyben a gyerek él.
Egyre gyakrabban lehet hallani a hiperaktivitásról. Ez az egyik leggyakoribb gyermekkori magatartászavar, amely az kisiskoláskorban a leglátványosabb és teljesítmény zavarokkal is jár. Nem is olyan könnyű a kórkép megállapítása, hiszen nem mindegy, hogy a gyerek valóban hiperaktív vagy „csak eleven, vagy „csak rossz” vagy egyszerűen túl kényeztetett. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a szülők által hiperaktívnak tartott gyerekeknek csak mintegy fele kapja meg ezt a minősítést a pszichológustól vagy pszichiátertől. Ennek a mentális zavarnak, amely a fiúknál négyszer-ötször gyakoribb mint lányoknál, előfordulási gyakorisága 3-6 %-os.
A hiperaktivitás általában az 5 – 6 éves kortól diagnosztizálható zavar, amely a viselkedés 3 fő területén jelenik meg.
1. Mozgás területén: a gyermek szinte megállás nélkül futkározik, a helyiség bútorait rendszeresen „mászókának” használja. Képtelen egy helyben kis ideig is megülni, még ülő helyzetben is izeg-mozog, sőt, alvás közben is sokat mozog. Mindig „úton van”, illetve olyan, „mintha fel lenne húzva”.
2. Impulzivitás területén: azt figyelhetjük meg az ilyen gyerekeknél, hogy gyakran előbb cselekszik, mint gondolkodik. Feltűnőn sokszor és gyorsan vált át egyik cselekvésből a másikba. Feladatait, munkáját képtelen megszervezni. Életkorához viszonyítva túlzottan sok ellenőrzést és felügyeletet igényel. Játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni amíg ő is sorra kerül. Érzelmileg labilis, indokolatlan dühkitörésekre hajlamos.
3. Figyelem területén: az állapítható meg, hogy gyakran nem tudja befejezni amit elkezdett, figyelme szórt, kapkodó. Gyakran azt látjuk rajta, hogy „nem figyel oda” , vagy hogy „nincs is ott”. Figyelme nagyon könnyen terelhető. Képtelen koncentrálni akár iskolai munkájára, akár más, folyamatos figyelmet igénylő feladatra. Nem tud kitartóan és tartósan játszani egy játékot, mert hamar abba hagyja. Nem tud sokáig eljátszani egy játékkal, mert azt hamar megunja, félredobja. Játékában is kapkodó. Cselekedetei csapongóak, rendszertelenek, célszerűtlenek, változékonyak.
Mint említettük, a hiperaktivitást általában 6 éves kor körül, után, vagyis az iskolai tanulmányok megkezdését követően diagnosztizálják. Természetesen az ebben a korban hiperaktívnak kinősülő gyerek korábban is jóval mozgékonyabb, élénkebb, az átlagosnál nyugtalanabb volt. De az óvoda lazább normái, játékos követelményei, több mozgásra épülő feladatai mellett sokszor alig tűnik még fel az ilyen gyerek. Sokszor csak azt látják rajta, hogy „csupa élet”. Főleg ha ezt a fáradhatatlanságot a család is jól tolerálja, ekkor inkább büszkék is a kis elevenségre. A baj akkor kezdődik, és ez a hiperaktivitás akkor válik feltűnővé, amikor ez a „kis elevenség” a nagyobb figyelmet és fegyelmet igénylő normarendszerbe, az iskolába kerül. Ő , miután amúgy is rossz a mozgásidőzítése, általában akkor fog mozogni, amikor ezt a legkevésbé sem várják el tőlük, illetve akkor is szüntelenül beszélni fog, amikor éppen csendben kellene lennie. Vagyis ő lesz az, aki folyton zavarja az órát, akivel „mindig csak a baj van”, és ő lesz az osztály „réme”. Ekkor jönnek a negatív visszajelzések a gyerek felé, csak negatív értékelést kap a tanártól, osztálytársaktól, szülőtől, bezárul egy kör és kezdődik minden elölről, újratermelve az alapproblémát.
Ki kell még emelni, hogy olykor a szülőnek nincs elegendő türelme saját gyermeke tempójához. Olykor ez a szülői intolerancia az amúgy teljesen normális gyermek felfokozott mozgásigényét, akitivitását, dinamizmusát ő maga, a szülő ítéli „betegesnek”. S ha valahol megerősítik őt ebben a diagnózisban, a szülő mintegy megnyugszik és „felmentve” érzi magát saját türelmetlensége miatti bűntudata alól. Sajnos az ilyen körülmények között megromló szülő-gyermek kapcsolat számos más, későbbi kihatású buktatókhoz vezet, a gyerekben önértékelési zavarok fognak elindulni, inadequat dacreakció, gyűlöletreakció indulhat el, komoly problémákat okozva a későbbiekben. Fontos a szülő türelmes és igen körültekintő, segítő hozzáállása gyermeke problémájához. Ha részletesen kikérdezzük a szülőket, bizony nagyon sokszor halljuk: ilyen volt az gyerek édesapja is kicsinek….
Mik állnak a hiperaktivitás hátterében és mi a teendő?
A tudományban erősödik az a nézet, hogy agyi neurokémiai egyensúly zavara áll e mögött a magatartászavar mögött. Ezeknél a gyereknél valamilyen öröklött minimális idegrendszeri eltérés csaknem mindig jelen van. Nagyszámú vizsgálatok kimutatták a csökkent vérátáramlást és csökkent agyi anyagcserét az ilyen gyerekek homloklebenyében. Vagyis nagyrészt öröklött bajról van szó. Az esetek kisebb hányadában kimutatható a szülés körüli oxigén hiányos állapot, egyéb szülési komplikációk, és csak töredékes hányadában van mögötte komoly neurológiai betegség vagy az agy szervi sérülése. De nem elhanyagolható a pszichoszociális tényezők serepe sem, hiszen a széthullott családok gyermekeinél gyakrabban fordul elő, és különösen gyakori az állami gondozott gyerekek körében ez a fajta magatartászavar. (Még akkor is, ha rendezett családba került ki a gyermek).
Vigyázat! Nem biztos hogy minden aktívnak látszó gyerek hiperaktív és beteg gyerek! Lehet hogy csak egyke és túl kényeztették a szülők, nagyszülők, és nem szokta meg 6 éves koráig az alkalmazkodás maga szintjén való fokozatait. Olykor a szülő türelme fogy el a 6 – 7 év alatt, és nevezi gyermekét hiperaktivnak, máskor „kibírhatatlannak”. Ha gond van a gyerekkel, ne szégyelljünk szakemberhez fordulni tanácsért, segítségért. Az orvos dönti el, hogy miről van szó, és ha komolynak ítéli a helyzetet, ő mindenképpen megkezdi a gyermek kivizsgálását, hogy kizárhassa a szervi hátteret, még ha az oly csekély hányadban fordul is elő. Őszintén, részletesen kell elmondani minden apró tünetet és részletet a gyermekorvosnak, hogy ő szükség szerint szakirányú ellátás felé terelje a gyermeket. Fogadjuk el, ne sértődjünk meg, ha a pedagógus észrevételezi, hogy gyermekünkkel „nem stimmel valami”. Hiszen ő látja a legtöbbet a gyereket és az iskolai közösségben hamarább tűnnek fel a magatartás zavarai. Inkább feleslegesen, mint későn vigyük el a gyermeket egy orvosi vizsgálatra. Vannak erre az állapotra már hatékony gyógyszerek, de ezen túl speciális intézetekben speciális pszichoterápia (öninstrukciós terápiának hívják ezt a módszert) is szóba jöhet. Mindezek mellett és azokon túl, nem elhanyagolható a szülők pszichológiai állapotának stabilizálása sem, hiszen az ő türelmük közben fogy, a konfliktus szülő-gyermek közt fokozódik. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy ez tovább mélyüljön. Hiszen ha mély konfliktusok ágyását ássák meg ebben a korban, annak benyomásai mély, életre szóló nyomot hagynak a lélekben. Gyakran a felnőtt ember szárnyaszegettsége, bizalmatlansága mások és önmaga iránt sok esetben a gyermekkorában ért hatásokra vezethetők vissza. A szülők türelme, hangulata, szelídsége, megértő következetessége jelentős mértékben befolyásolja a hiperaktív gyermek sorsát.
Igen jók a tapasztalataink a homeopátiás gyógyszerekkel. Mind az alkati, mint pedig a komplex szerekkel egyaránt segíthetünk a gyerekeknek. Hiszen a homeopátiának nincs mellékhatása, nem lehet hozzászokni és nincs altató hatása. Vagyis a gyermek agya „tiszta” marad, mégis nyugodtabb, jobban kezelhető lesz.
